Aggasztó a város pénzügyi helyzete. Soros ülést tartott ma az önkormányzati testület

Elsőként a város költségvetésének kiigazítását tárgyalta a testület. A 2%-os támogatásból a Tomcsa Sándor Színház 1.118.310 lejt, az Udvarhely Néptáncműhely 637.900 lejt, a VSK 654.000 lejt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium a gázszámlák kifizetésére 66.000 lejt, a Marin Preda líceum osztályterem felújítására 15.000 lejt kapott. A műszaki igazgatóság átcsoportosított összegeket a padok vásárlására, illetve árvízvédelmi sorompók beszerzésére, illetve a szervezési osztály szintén kérte az eddigi rendezvényeknél megmaradt összegek átcsoportosítását a jubiláló házasok köszöntésére szervezendő ünnepségre.
Második napirendi pontként a második negyedév zárszámadása következett. Az anyag bemutatását követően Szakács-Paál István polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt nyolc hónapban számos csontváz esett ki a szekrényből, amelyek mind kiadást jelentettek a város számára. Míg úgy vette át a városvezetést, hogy az előző polgármester az EU-tól várható összegekről beszélt, addig a jelenlegi helyzet az, hogy vissza kell fizetni jelentős összegeket a Központi Régiófejlesztési Ügynökségnek. Emellett vesztes perek is vannak, illetve kell érkezzen a Macops-per kiközlése is, amelyből kiderül az a pontos összeg, amely szintén a városkasszát terheli.
Félő, hogy a büntetőkamat nagyon jelentős összeg lesz. A fejlesztési és beruházási igazgatóságon vannak gondok. A fejlesztéseknél egy 30 millió lejes hiány van, amellyel nem számolt az igazgatóság. Emiatt a működési oldalról kell a fejlesztésekre áttenni amekkora összeget csak lehet, annak érdekében, hogy a kivitelezők ne vonuljanak ki a megkezdett munkálatok helyszíneiről. A pályázati korrekciókkal bíróságra megy a város, azonban amiatt, hogy az igazgatóság nem tudott megfelelően elszámolni az ADR felé, újabb 5 millió lejt kellett visszaadni az ügynökségnek. A fejlesztésről több jó szakembert üldözött el az előző városvezetés, a hiányuk pedig érezhető a csúszásokban, az önrészek növekedésében.
Szintén ennél a napirendi pontnál mutatta be Kakassy Norbert kérésére Mester Zoltán, a VSK igazgatója a kézilabda új szezonra vonatkozó költségtervezetét. Idén 3 millió lejt költ a VSK a kézilabdára: ebből 2,5 millió lej az előző szezon lezárása, míg 500.000 lej az új szezonra szükséges. Újragondolt csapattal indul neki a másodosztálynak a klub, jellemzően hazai játékosok vannak a keretben, csak a hiányposztokra érkeznek máshonnan játékosok. A sportolók és az edzők fizetése sem haladja meg az 5000 lejt. Fontos, hogy a kézilabda esetében is a futsalnál használt mecénásrendszert kívánják bevezetni: a szükséges pénzösszeg felét állja a város, a másik részt pedig a támogatók, vállalkozások. A VSK honlapján lesz donációs lehetőség, illetve idén is elérhetőek lesznek a támogatói bérletek.
A harmadik napirendi pontként a Művelődési Ház Kulturális Központtá történő átalakításáról szavazott a testület. Az új multifunkcionális intézmény a szélesebb lakossági igényekhez való alkalmazkodást célozza.
Egy köztisztviselői állás átalakításáról is szavazott a testület, ahogyan a város és a Mallersdorfi Szent Család oltalma alatt álló Ferences Nővérek Közössége Egyesület közötti együttműködési megállapodásról. Megszavazta a képviselőtestület a mezőgazdasági nyilvántartás előző három havi, valamint a következő három hónapra tervezett tevékenységi jelentését is.
A mai ülésen jóváhagyta a testület egy Szászoktáborában lévő utca új nevét, így mától van Írisz utcája Székelyudvarhelynek. A SIMD Hargita Közösségi fejlesztési Társulásba Szakács-Paál István polgármester, helyettesítőként Dávid Endre alpolgármester kapott megbízást arra, hogy képviselje a város érdekeit. A katasztrófavédelemben igen hasznos, a rádióállomások használatát bővítő együttműködésről is szavaztak, amely Székelyudvarhely és Hargita Megye Tanácsa között jött létre.
Aktualizálta az önkormányzati testület az Urbana Rt. alapító okiratát, valamint az igazgatótanács tagjainak kiválasztási tervét, illetve az elvárási levelet. Három tagot kell majd kiválasztani, akik közül kettőt a városháza delegál, egy pedig külsős személy lesz.
Frissültek a II. Rákóczi Ferenc utcai szennyvíztisztító állomás ingatlanának műszaki paraméterei, magánvagyonba került egy Vámosok utcai 721 négyzetméteres ingatlan, illetve jóváhagyták a csereháti tarló területén található közös temetők földmérési adatait.
Rájárást engedélyezett a testület a Szászoktábora utcában a közterületre a villamoshálózaton végzendő munkálatok érdekében. A Keresztvápa utcában út és járda kialakítása érdekében 1890 négyzetméternyi területet adtak le a lakók, összesen közel 150 ezer lej értékben.
A Kányádi Sándor utcában bővülhet az ivóvíz- és szennyvízhálózat a mai jóváhagyást követően. A Csalóka utcában kezdődik a város társfinanszírozásával megvalósuló villamoshálózati bővítés, ehhez engedélyezte a testület a közterületen zajló munkálatokat.
Az UCECOM épületét áthelyezte magánvagyonba a testület, így annak bérbeadása, értékbe helyezése sokkal hatékonyabban meg tud történni. Ebben az épületben alakít ki a város egy orvosi kabinetet, amelyet révén nem kell az udvarhelyszéki lakóknak Csíkszeredába utazniuk a munkaképesség megállapítása érdekében.
Szakács-Paál István polgármester megköszönte Tar Gyöngyinek, a Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetőjének a támogatását ebben az ügyben. Hangsúlyozta: a sok esetben szociálisan is nehéz helyzetben lévő betegek számára kiemelten fontos, hogy itt helyben tudják rendezni ezeket az ügyeket.
